Én és az édesanyám

Édesanyánkkal való kapcsolatunk milyensége nagyban kihat a felnőttkori életünkre: a nőiességünkre, erőtartalékainkra, de későbbi lányainkkal való kapcsolatunkra is. Ez azért van így, mert az anya a lánya számára fontos vonatkoztatási pontot jelent. Mint kislányok azt gondoljuk, hogy ők a legszebbek és legokosabbak az egész világon. Tőlük tanuljuk meg, hogyan legyünk nők, tudattalanul utánozzuk gesztusaikat, viselkedésüket és más emberekkel szembeni viszonyukat. Határtalanul bízunk bennük. Az ő vállukon sírjuk ki magunkat és hozzájuk fordulunk, hogy megosszuk örömünket vagy bánatunkat.

A kamaszkorban azonban egyre gyakrabban kezdjük őket kritizálni és egyre több hibájukat fedezzük fel. Ők viszont nem tudják elfogadni a tényt, hogy egyre önállóbbak vagyunk és ők megszűnnek a legfontosabbak lenni számunkra. Néha viharos veszekedések, konfliktusok és éles viták tüzében találjuk magunkat.

Mi már a saját utunkat szeretnénk járni. Úgy gondoljuk, hogy már megvan a saját receptünk az életre, és nem tartjuk szükségesnek, hogy abba bárki is beleszóljon. Mégis, a belső lázongás ellenére is érdemes megpróbálni a baráti viszony kiépítését édesanyánkkal. Hiszen anyáink története, múltja a mi részünk is, az ő életbölcsességük pedig az életük során megélt számos lecke eredménye. Ezért érdemes az ő élettapasztalatukból nekünk is tanulnunk.